2005. május

2005. május 31., kedd

Már egy órája ültem a székben, tátott szájjal bámulva egy pontot a mennyezeten és hallgattam a fejemben zajló beszélgetést. A bal vállamon ücsörgő szidott mint a bokrot: - Ennyire hülye még te se lehetsz- mondta. Általában jóban vagyunk, de most igazán ki volt akadva. - Saját elhatározásból és ide....leveszem rólad a kezem! - fenyegetőzött.
A jobb vállamon tanyázó illető védeni próbált: - Évek óta ki akarta cseréltetni. Végre összeszedte a bátorságát, ne bántsd már!

Magamban a bal vállamon ülőnek adtam igazat. Az egy dolog, hogy egyszer otthagytam a fogam...szerencsére csak egyet egy balesetben és valóban annyira nem tetszett az új: végtére is nem a sajátom, na de hogy önként és saját elhatározásból elmenjek egy fogorvoshoz, hogy kicseréltessem????

Komoly bajok lehetnek velem azt hiszem és ezen a tényen még az eperillatú érzéstelenítő sem segít. 

ezt R. gondolta 09:10-kor. 5 komment

2005. május 30., hétfő

Sok mindenben hasonlítunk a tesómmal és most nem konkrétan arra gondoltam, hogy mindketten szépek és okosak vagyunk (pedig de!).
Egy dologban viszont nem szeretnék hasonlítani rá: az tutiziher, hogy engem nem lehet semmivel sem rávenni, hogy 33 fokos dögmelegben elmenjek egy cross-country versenyre és az eredeti 50km-es táv helyett letekerjek 100-at, miközben taknyolok két hatalmasat.

Mindegy azé' gratula: ügyes vagy eccsém!

ezt R. gondolta 13:15-kor. 2 komment

A tó víze zöldeskék volt. A szántóföldek felett hajnali pára gomolygott. A Hold tisztán látszott az égen, de keleten a párát egyre pirosabbra színezte a Nap, hogy aztán hirtelen vörös tűzgolyóként megmutassa szépségét.

Mi pedig 160-al száguldottunk hazafelé, hogy tovább gyarapíthassuk a részvényesek pénzét.

ezt R. gondolta 08:38-kor. 4 komment

2005. május 27., péntek

Reggeli beszélgetés:
- Ha anno azokat az atomrobbantási kisérleteket mondjuk a Raratonga szigetnél csinálják, akkor én idén nyárra egy új raratongát szeretnék venni?
- Ja-ja és valszeg Raratonga koncerten lettem volna múltkor.
ezt R. gondolta 14:40-kor. 3 komment

Mit tesz az átlagnő ha szerelme az eddigi EGY kispárna mellé szerez még egyet? - Boldogan álombaszenderül és ébred a neki járó darabon.
Mit tesz egy igazán profi? - Álombaszenderül EGY kispárnával és ébred KETTŐvel.

Azért kiváncsi lennék ha legközelebb ÖT kispárna lenne kikészítve vajon azt is mind begyűjteném jó Harpagon módra reggelre?

ezt R. gondolta 08:22-kor. 2 komment

2005. május 26., csütörtök

Az szerelem, ha a lány és a fiú is kispárnával szeret aludni, de csak egy kispárnájuk van, ezért a lány inkább a fiúnak adja, de ő nem fogadja el?

ezt R. gondolta 15:12-kor. 12 komment

De legalább tegnap a Liverpool nyert!

ezt R. gondolta 13:18-kor. 3 komment

Senkise ne szóljon hozzám ma!!!

ezt R. gondolta 09:29-kor. 5 komment

2005. május 25., szerda

Gyanús nekem a macska. Szerintem összebeszélt a szomszédokkal!

Mással nem tudom magyarázni, hogy eddigi rajcsúr helyett végigszundikálta az éccakát az ágy lábánál, míg a szomszédok hajnali háromkor éltek komoly társadalmi életet.

ezt R. gondolta 10:45-kor. még nincsenek kommentek

2005. május 24., kedd

Vannak olyan napok, mint pölö ez a mai is, amikor hihetetlenül nem érzem jól magam a bőrömben...vagyis konkrétan a ruhában ami rajtam van. Szerencsétlenkedek jobbra-balra és nem tudom eldönteni, hogy a szoknyával van a gáz, vagy a felsővel, de valami nem stimmel az biztos.
Nos ilyen napokon szokott az előfordulni, hogy R. kimegy ebédszünetben és egyszer csak észreveszi, hogy már a harmadik bótba tér be, hogy próbáljon és próbáljon és hátha és egyre rosszabb az egész, mert alaktalannak és dagadtnak érzem magam és a faszkivan....

Aztán a végén beesek a Mexx-be -mer azt szerejük- és az árak színvonalát mit sem törődve megveszem azt az inget sokért, amit eddig már párszor nem és kinézek egy nagyon baba nyári nacit is. Csakazértis!

* és ilyenkor egyre inkább utálom azt az embert, aki pénteken elbüszkélkedet, hogy hamarosan milyen magas pozicióban lesz ezen cégnél és mekkora éves ingyenes vásárlási kerete lesz. Gyöngyöt a disznók elé inkább....

ezt R. gondolta 14:57-kor. 4 komment

Élveztem az év első olyan hétvégéjét, amikor a fázás legkisebb jele nélkül tudtam szabadtéri pogramokat csinálni. Pénteken Holdudvaros, egyik kedvenc bloggeremel megismerkedős, szombaton meglepetés szülinapos-kertipartis, vasárnap An-éknál teraszon grillezőset.

Az egyetlen negatív momentum az volt, amikor vasárnap du. fél háromkor megcsörrent a telefonom és a vonal túlvégén megkérdezték:
- Na, mikor jöttök?
- Hová?
- Hát ebédre hozzánk! Tegnap megbeszéltük!
- Velem?

És sajnos tényleg velem.....Na ez a hibája a korán kezdődő kerti mulatságoknak.

ezt R. gondolta 09:58-kor. 2 komment

2005. május 23., hétfő

Mászás után hazafelé büszkélkedek kedvenc mászótársamnak az új kendőmmel:
- Ugye milyen szép, a kollegáimtól kaptam.
- Aha, nem rossz Miért mid van?
- Névnapom lesz, csak ma köszöntöttek.

Csabi elmélázva: - Nem is tudtam, hogy van Macska-nap a naptárban.

ezt R. gondolta 13:30-kor. 3 komment

Érdekes mennyit változik a világ pár nap alatt.
Pénteken még megnézhettük a ker. tövökben, hogyan kíséri haza egy stáb a kórházból a szegény-szerncsétlen, 15 éves, roma származású, kisfiút: Józsikát, akit megszúrt egy gaz-gonosz rasszista 17 éves "férfi". A szülők közlik, hogy a "férfi" biztos nem roma volt, közben Józsika (aki nagyjából 30-nak néz ki) fáradtan piheg az ágyon és panaszkodk, hogy nem fogja tudni letenni a vizsgáit. (Mellesleg milyen vizsgákról beszélünk??? én úgy emlékszem középiskola első/másodikban max. év végén osztályoztak!)
Hétfő reggelre már kiderül, hogy Józsi, akit mellesleg a második kerületi kapitányság köröztetett, késsel fenyegette a másik srácot, aki ezért szúrta le.

Szóval ha jól nézzük két roma összekötözködött a buszon, mindkettőnél akadt bicska is, aztán kardoztak egyet. A bulvársajtó csodálatosan és feltuningolta és kiszínezte a sztorit, csak sajnos az igény a szenzációóóra ismét lényegesebb volt, mint a helyes információk megvárása.

ezt R. gondolta 11:12-kor. 3 komment

2005. május 20., péntek

- És hogy jöttetek össze?
- Mindig alattam volt a randaktívban, gondoltam kipróbálhatnánk az életben is egyszer!....és bejött!

A XXI-ik századi kapcsolatok hihetetlen romantikája.
 

ezt R. gondolta 15:36-kor. 12 komment

Fkv Bagira nevű állat a tegnapi éjszaka folyamán többször is komoly összetűzésbe keveredett egy Tigrissel. A helyzet jelenlegi állása szerint Fkv Bagira nyerésre áll. Úgy döntöttem, hogy a jövőben a két vérengző fenevadat elkülönítem, így a mai napon Tigrist, aki fajtabesorolása szerint a szemeteskukák családjába tartozik bezártam a fürdőszobába.

Kezdem megérteni macskatulaj bloggerek között miért válik egyre központibb témává a zállat. A kis rohadékok mindig csinálnak valami baromságot.

ezt R. gondolta 10:02-kor. 10 komment

2005. május 19., csütörtök

A macska kutyává nevelésével egyre jobban haladok. Hogy a mindenféle női magazinok Átalakítjuk rovatának stílusával éljek:

Ilyen volt, ilyen lett!  

(zárójelben jegyzem csak meg, hogy már az első képen is látszik a labdát nagyon kedveli!)

ezt R. gondolta 11:21-kor. 5 komment

A szombati családi banzáj előtt a kertben dögölve rá kellett ébrednem a szomorú valóságra: a lábam nemhogy nem csokibarna (a hófehér színt maximum lila foltok törték meg itt-ott) de még ráadásul szőrös is. Na jó, nem az az uráli vérmedve-szőrös típus, amit görög és spanyol szépségeken lehet látni, de én észleltem őket és roppant mód zavartak.
A szőrnek menni kell! - gondoltam tehát és szavaimat tettek is követték. Mivel azonban borotva jellegű tárgy nem akadt, ezért egy új, kissé hosszadalmas, ámde roppant hatásos eszközét sikerült felfedeznem a lábszőrtelenítésnek: a szemöldökcsipeszt.

Hatásos! De tényleg!

ezt R. gondolta 10:45-kor. 8 komment

2005. május 18., szerda

Felraktam a majális két legjellemzőbb képét a macskaszemre.

ezt R. gondolta 15:20-kor. 7 komment

Azt hiszem a női logikaátlanság tipikus esete az, amikor a nő egy kellemes vacsora után elmegy sétálni a babájával. Beülnek egy kiülősben, beszélgetnek az élet nagy dolgairól, világmindenség meg minden, de a pincérek által rápakolt takaróhalmok ellenére a nő már nyüszög, hogy fázik. A férfi fizet, közben lovagias módon még melegíti is szíve reszkető hölgyét.

Mindezek után a hazafelé tartó úton a nő természetesen nem tud ellenállni az egyik kedvenc fagylaltózójában történő hatalmas adag jéghideg fagylalt elfogyasztásának.

ezt R. gondolta 14:07-kor. 3 komment

Felbontásra került az első ilyen.

ezt R. gondolta 10:52-kor. 9 komment

2005. május 17., kedd

Kicsit kedvetlenül készültem a szombati családi banzájra. Az unokahúgom pár hónapja szakított a pasijával, így semmi szórakozási lehetőségem nem volt. Új választotja ellentétben az előzővel viszonylag normálisnak és értelmesnek tűnt. Persze be kell, hogy lássam nem várhatom el, hogy unokahúgom partnerválasztásának az legyen az elsődleges szempontja, hogy én jókat röhöghessek rajtuk.
Az első fél óra így kényszeredett ténfergéssel telt, de aztán megjött a felmentő sereg - mindenféle másodunokatesók és aktuális szerelmeik képében és én elnyújtoztam végre a nyugágyban egy pohár borral és felderültem ismét.
Először úgy tűnt, hogy szórakozásom tárgya Bea új - máffijózó típusú- babája lesz, de sajnos a fiatalember produkciója hagyott kívánni valót maga után. A családdal töltött másfél órából ugyanis 1 óra 26 percet a mobiltelefonálással töltött.

A szituációt és jó kedvemet végül a másodunokatestvérek édesanyja mentette, aki a kaja elfogyasztása után úgy döntött, hogy az idő pénz és az élet mit sem ér üzlet nélkül, ezért gyorsan kipakolta egy székre mindenféle ruhaneműket, közölvén, hogy csak ezeröccáz darabja és vásároljunk tőle azon nyomban!

Remélem a karácsonyi bulin is ott lesz! Leegyszerűsítené nagyban az ajándékozási hercehurcát. De nem ártana, ha addigra csomagolópapírt is árulna!

ezt R. gondolta 10:54-kor. 6 komment
Miután vasárnap takarítás közben a macsek meglógott és végig kellett járnom a házat érte (Faszkivan, gyere ide...ciccic...Cica hol vagy már...) felülbíráltam korábbi álláspontomat a nevével kapcsoltaban. Szóval a Faszkivant megtartjuk vezetéknévnek, de a Babám úgy döntött, hogy a keresztneve ezentúl Bagira lesz.
ezt R. gondolta 10:20-kor. 7 komment

2005. május 14., szombat

faszkivan, faszkivan, faszkivan, faszkivan.....

...és most nem a macskára gondolok!

ezt R. gondolta 22:19-kor. 5 komment

2005. május 13., péntek

- Be kellene jönni a hétvégén, hogy néhány tesztet elvégezzünk.
- Jó, rendben. Mikorra jöjjek?
- Szombat délután 4-re végzünk az átállással. Persze biztos csúszik a dolog, úgyhogy gyere este nyolcra...ja, de nem is! Le kellene tesztelni a migrációt is, azt este 10kor kezdjük......ööö....be tudsz jönni akkor hajnali egyre????

A fenti beszélgetés NEM a képzelet szüleménye!

ezt R. gondolta 13:21-kor. 5 komment

Tudom, hogy zord és marcona külsőm alapján nem gondolná senki, de alapjába véve roppant romantikus lény vagyok. Imádok például meglepetéseket adni és kapni is. Csoki, lufi, matchbox, hasonlók bármikor jöhetnek. A top persze a mindenféle gazok, bár megvallom kicsit fenntartásokkal kezelem, ha valaki első randira vörösrózsával jön, a matyóhímzésbe öltözött virágárusoktól meg konkrétan lever a víz, de egy kis csokor nárcisztól vagy tulipán elolvadok.
Szóval mondom a top a virág....vagyis volt...egészen tegnapig, amikor is egy ...hmm, ez elsőrandinak volt tekinthető???...szóval egy ilyen elsőrandi féleségen megleptek egy csokor..izé karton borral*!

Olvadozom azóta is!

* egy karton (6 palack) 2003-as kései szüretelésű tokaji furminttal.

ezt R. gondolta 10:06-kor. 7 komment

2005. május 12., csütörtök

Na szóval az a nagy helyzet, hogy Sára papája -vagyis inkább a barátosnője-uccsó pillanatban megvétózta a macskaprojektet. Felmerül úgye a hogyan tovább kérdése:
 - első alternatíva: megtartom és átalakulok macskabloggá. mi több -harvester szavaival élve- később depresszióm is lesz. -> ezen még gondolkozunk, olvasottságért végül is bármit.
 - második alternatíva: kutyát nevelek belőle! -> a papucs és újságcipeléshez picinek tűnik, de mintha a labdát már kezdené kezelni!
 - harmadik alternatíva: új gazdát keresünk neki lehetőleg nagyobb lakással, ahol több macska van, vagy kertes házzal. -> spacemonkey-nak és néhány ismeretlennek a tegnapi borkóstolón már felvetettemaz a nagy ötletet, hogy kéne nekik még egy macska, de elég passzívan reagáltak, egyik sem ugrott éljenezve a nyakamba...ki érti ezt?

Marad tehát a net: ez úton kérék mindenkit, hogy ismerősi körében, nyugdíjas mamókák, szülők, kollegák és egyéb potenciális macskabuzik között érdeklődjék, hogy nem szeretne-e valaki egy macskával gazdagodni! Addig ígérem valami tornamutatványt is betanítok neki!

ezt R. gondolta 10:00-kor. 8 komment

2005. május 11., szerda

A tegnapi napot az "életemben először"-ők sokasága jellemezte.

Lógtam a melóból.
Egyedül mentem moziba.
Ráadásul magamat vidéki mozisnak álcázva belógtam egy, csak a forgalmazóknak szánt Intercom vetítésre.
....és mindezek tetőzésekét még egy filmkritikával is gazdagítok majd egy újságot.

Mondom furcsa egy nap volt, de van olyan film amiért sok mindenre képes az ember.

ezt R. gondolta 09:44-kor. 13 komment

2005. május 9., hétfő

Eszembe jutott viszont, hogy a rengeteg nagyon szeretett könyv közül mégis csak van egy olyan, amit azt hiszem a kedvencemnek nevezek. Legalább is nagyon nagy hatással volt rám sok-sok éve amikor kölcsönkaptam valakitől. Ha valakinek esetleg megvan, akkor plíz! ...és igérem visszaadom újraolvasás után!
ezt R. gondolta 14:01-kor. 5 komment

A szombati nap kapcsán meg egyre inkább masszív dühöt érzek.

Sajnálom azokat az embereket, akik annyira nagyon szerencsétlennek és boldogtalannak valják magukat, hogy ezen már csak a pia segíthet. Csak érdemes lenne egy picit elgondolkozniuk, hogy az ivás nem nyújt megoldást, sőt át sem segít a pocsék pillanatokon, egyszerűen elodázza a szembenézést a szituációval és saját magukkal. Ha választanom kell, akkor inkább vagyok néha boldogtalan, mintsem a fene nagy öntudatlanságban esetleg ne emlékezzek olyan pillanatokra, amikre érdemes lenne. 

ezt R. gondolta 11:08-kor. 4 komment

Miután senki nem jelentkezett a macskáért szombaton eldöntöttem, hogy befogadom a dögöt. Vasárnap reggel már elmésebbnél elmésebb neveket találtunk ki Trillel (miért ne lehetne egy macskát Faszkivan-nak hívni?) aztán hívott Sára, hogy a papája kertes házában szívesen látják. Mégiscsak jobb lesz neki ott.

ezt R. gondolta 10:59-kor. 2 komment
Régebbiek | Végére »